Nem olyan régen, kezembe akadt egy cikk, ami az "Együtt könnyebb?" címet viselte. Átfutottam a nem  túl hosszú irományt és megszállt az ihlet, a következő blogbejegyzésre. Igazából, nagyon sokszor, amikor megfogalmazódik bennem egy tartalmasabb gondolat, nem jegyzem le, így tovaszáll. Mindig halogatom, hogy majd leírom, majd leírom és aztán sosem kerül rá sor. Nem jó ez így, változtatnom kell... de visszatérek az alapvető témához.
Bizonytalanság vs magabiztosság, egyedüllét vs párkapcsolat. Mikor és kinek könnyebb, hogyan tudjuk jobban megismerni önmagunkat, hogy tudunk jobban fejlődni és segíteni magunkat ill. egymást. Aki magabiztos, tudatában van annak, hogy ő értékes, aki viszont nem rendelkezik eme tulajdonsággal, hajlamos arról elfeledkezni, hogy neki is vannak értékei, ő is egyedi és különleges. Aki magabiztos, annak a kisugárzása, a "belépője" is az.  Mondhatni, ragyog. Míg egy önmagát leértékelő, önbizalomhiányos ember fényessége halovány, elő kell belőle csalogatni. De nem elég, ha mások elhitetik vele, magát kell meggyőznie, rájönnie, hogy nem kell a szürke kisegér uniformist magára ölteni, hogyha nem érzi jól magát benne és hordhatna pöttyös szoknyát is. 
A cikkben van egy mondat, ami azt fogalmazza meg, hogy önmagunkat csak mások való személyes kapcsolatok által tudjuk teljességben megismerni. Ezen nagyon elgondolkoztam, hogy egyetértek-e. Hiába vágtam rá először csípőből, hogy igen, mégis ott motoszkált a fejemben a de. Mert igen, igaznak gondolom, hogy sokkal könnyebben ismerjük meg önmagunkat, azokból a reakciókból amiket mások váltanak ki belőlünk. Sokszor úgy reagálunk egy szituációra, mondatra, hogy még magunkat is meglepjük. Aztán elgondolkozunk, hogy ez most honnan jött? De ha ez így is van, attól még az egyedüllét és önmagunk, problémáink átgondolása is rengeteget változtathat a helyzeten.  Persze minden ok-okozati viszonyon alapul, így ez is. Egy problémát egy szituáció, egy másik ember vált ki, amin mi elkezdünk gondolkozni. Tehát itt már megint megjelenik a másik személy. De! Ott vannak a zarándokok, az önmagukat jobban megismerni vágyó, hosszú útra kelők. Ők saját magukat segítik útjukon. De az biztos, hogy önmagunk megszeretésében nagyon nagy szerepet játszanak párunk, családunk, barátaink. Ők adhatnak olyan visszajelzéseket, amik alapján felismerjük, hogy jó tulajdonság, apró kis csoda lakozik bennünk. Hogyha magunkkal békében vagyunk, hamarabb leszünk békében másokkal, párunkkal, de akár az egész világgal is. Ahogyan azt egy hasonló megfogalmazású közhely is mondja. Hiába csak egy üres frázis, mégis hatalmas értékkel és tartalommal bír. Hogyha önértékelésünk megfelelő szinten van, párkapcsolatunk is harmonikusabban fog működni. Hiszen, ha azt gondoljuk, hogy nem vagyunk elég jók, értékesek és nem tudunk eleget adni a párunknak, akkor mindig bizonyítani akarjuk majd neki az ellenkezőjét. Akár a testiséggel, vággyal, magunk odaadásával, vagy akár kézzelfogható dolgok ajándékozásával. Ez nem jó! Ne azért kerülj intim kapcsolatba valakivel, mert be akarod bizonyítani, hogy igen, Te jó vagy, hanem azért, mert éppen ez esne jól. Nem ettől lesz valaki értékelhető. És attól sem, ha elhalmozza párját különféle értékekkel. Hogyha lelkileg nem tudod feltölteni, ha nem tudsz vele egy jót beszélgetni (és azt a beszélgetést be is fejezni!), ha nem tudod őt boldoggá tenni, akkor felesleges az erőlködés. El kell gondolkodni a miérteken. Miért nem vagy rá képes? Ne csak benne keres a hibát, hanem magadban is. Talán azért nem vagy rá képes, mert Te magad vagy boldogtalan! Mert nem találod a helyedet a világban és azért, mert nem tudod elfogadni önmagadat olyannak, amilyen. Igazolni az értékességünket egy nevetős, beszélgetős délutánnal is tudjuk, nem kell az ágyba erőszakolni a másikat. Ezt a magát egészségesen értékelő ember persze tudja. Mosolyogva lép be mindenhova és tudja, hogy rá fognak szegeződni a szemek. Amíg Te nem vagy ilyen, ez zavarni fog. Nem csak az, hogy ő ilyen és ilyen reakciót vált ki a többiekből, hanem leginkább az, hogy Te nem vagy ilyen. Hogy Te erre nem vagy képes. Pedig lehetnél, csak mindig elfelejted ezt. Ezért minden ilyen esetnél érdemes eszedbe jutnia annak, hogy te is meg tudod csinálni és meg akarod csinálni!
Az önértékelés szerintem tanulható. Gyakorolni kell. Nem szabad, hogy eluralkodjon rajtunk a megfelelési kényszer, a másokhoz való hasonlítás kényszere. Hogyha érezzük, akkor gondoljunk inkább arra, hogy minket nem véletlenül szeretnek úgy a barátaink, családunk, párunk, ahogyan vagyunk és viselkedünk. Nem kell másokat utánozni, vetkőzzük le mások szokásait, amit gyakran akarva, akaratlanul is felkapkodunk magunkra. ÉS! ami szerintem nagyon fontos, nem attól leszel valaki szemében okos és értékelhető, ha bambán bólogatsz mint egy boci és egyetértesz mindennel és mindenkivel. A Párod sem azt fogja értékelni, hogy nincs önálló véleményed, hanem azt, ha kiállsz magadért és az elveidért. Gondolkodj és oszd meg másokkal. Lehet, hogy van olyan, aki megijed a magabiztos nőktől, de Téged ez ne ijesszen meg. Ha Te éppen másképpen látod a dolgokat, nyugodtan mondd el a véleményedet. Ne veszekedj, csak foglalj állást. Mutasd ki az érzelmeidet. Ha kell mondj nemet. De bátran kérhetsz segítséget is, ha elakadsz valamiben. A férfiak szeretik, hogyha tanácsot adhatnak. Ha megbántasz valakit, ne felejts el bocsánatot kérni, de ne hagyd magad megalázni. Ha nem vagy hibás (attól mert gyakran nem érzed magad annak, jobban átgondolva még lehetsz az) akkor viszont ne alázkodj meg. A "tanulás" folyamata alatt biztosan érnek majd meglepetések Téged és a környezetedet is. Akik megszokták azt, hogy csendes vagy, azok valószínűleg meglepődve fogják fogadni, ha kiállsz magadért. De ne mások kedvéért és mások kedve szerint élj, hanem a Magad elvei, saját kedved szerint, A fokozatosság persze itt is kulcsszó. Ne erőszakos légy, hanem igyekezz megtalálni a helyes középutat.