Most már hetek óta jelen van a mindennapjaimban az a gondolat, hogy eljutottunk egy gödörhöz. Egy apróbb lyukhoz, amit olyankor várároknak képzelek. A feszültség, a mindennapos hajsza, a sok stressz és a fáradtság megtette a hatását. A ritkább találkozók nem meghittségben, hanem vitatkozásokkal teltek el. A találkozás eleji öröm hamar átfordult számonkérésbe, szemrehányásba vagy éppen valami nem tetszésbe. Ez remek, igen. Aztán elalvás előtt jött vagy jön a szokásos? vita. De jó ez így? Normális ez így? Azt hiszem, jogosan teszem fel a kérdést, hiszen az ember nem erre vágyik. De mindig meg kell keresni a probléma gyökerét. Az emberfia bizony bír rossz tulajdonságokkal, sokszor nem is kevéssel, amik ezekben a nehezebb időszakokban még jobban ki is rajzolódnak. Lásd az én féltékenységem és birtoklási vágyam, az ő folyton mehetnéke, de persze nélkülem és nyersen őszinte modora, amit sokszor olyan hangnemben tud előadni, hogy az a bizonyos bicska már az első szóra kinyílik a zsebemben és akkor abból a kedves, kis mosolygós lányból előtör a hisztérika. Ezen változtatni kell, meg is ígértük egymásnak. A minap jól megfogalmazta, hogy ő gyorsan és élesen reagál le dolgokat én pedig azokat nagyon gyorsan veszem fel. De a két év alatt ő nagyon megtanulta, hogy gyorsan túl is tegye magát a dogokon. Nem tudom, hogy ezt most pozitívnak vegyem-e.
Szóval,  a megváltoztatás. Direkt nem írtam megváltozást, mert kutyából, mint tudniillik, nem lesz ám szalonna. Ő igyekszik tényleg vidámabban venni a dolgokat és örülni, nem mutatni, mennyire kimerült, amikor találkozunk. Mondjuk nem is kell mutatni, elég, ha a szemébe nézek. Én pedig igyekszem elfogadni, hogy a nyáron elmegy 4 napra a barátaival fesztiválozni. És engem nem visz magával. Nem is az fáj, hogy nélkülem fogja jól érezni magát, hiszen annak örülök, hogy kicsit felszabadul és levetkőzi a mindennapok fáradalmait. Hanem talán az bánt és a legjobb szó, hogy attól félek!, hogy kiesik abban a pár napban az ellenőrzésem alól. És nem tudom, mi fog ott történni. Ez most nagyon csúnyán hangzik, de szerintem ezt ő is tudja, mégha nem is mondja ki. Tudom, tudom... ahhoz, hogy valami (bármi) történjen nem kell feltétlen a Balatonra utaznia. És meg is bízom benne, így tudom, hogy semmi sem fog történni. Csak mégiscsak, az ördög nem alszik. Az anyukája azt mondta, a féltékenységem is azt mutatja, hogy mennyire szeretem. Valóban így van. De persze tudom, hogy ez önzőség. Ezt meg az én Anyukám mondta. És ebben igaza van. Meg ugye, én csak fogjam be a számat, hiszen a majdnem két és fél év alatt én úgy elmentem másfél hónapra! mint a sicc. És ő támogatott és hitt, bízott bennem.  Ezt nekem viszonoznom kell. Mert egy kapcsolat adok és kapok. Hogy várhatnám el, hogy kapjak, ha nem adok??
A lányokkal való kapcsolatait, amik nyilván barátaik, max. ökörködések, is igyekszem lenyelni, még akkor is, ha az a lány, nő, nyíltan kimutatja, mennyire nem bánná, ha lenne közöttük valami. Azt ilyen mentalitástól felfordul a gyomrom. DE! Nem akarom, hogy lássa, hogy sokszor szenvedek ettől. És meg kell tanulnom kezelni ezeket a dolgokat, mert ezek bizony mindig jelen lesznek. Nekem is lehetne sok udvarlóm, de nem érdekelnek, mert nekem csak Ő kell. Azt hiszem, ezt az elfogadás és lenyelés dolgot még tanulnom kell. Talán azért vagyok ilyen ragaszkodó, mert az életben annyi ember ejtett már át, okozott csalódást, hogy nehezen hiszek a jó dolgokban. Valami mélyről jövő bántalom, sérelem miatt lehetek olyan, amilyen. De! nem vagyok pszichológus. A lényeg, a fontos, hogy igyekszem. De tényleg! Nem akarok neki szemrehányást tenni, nem akarom őt bántani, vitatkozni pedig még inkább nem. Nem akarom elveszíteni... lehetséges, hogy az ebből fakadó félelmemből gyökerezik ki minden. Amikor az ember oly sok mindenkit veszített már el, mint én, akkor kétszer jobban ragaszkodik a még meglévő személyekhez.
Sajnos látom rajta, hogy már nem szeret annyira, már nem kíván annyira, már kicsit közömbös vagyok számára, unja a sok a hülyeséget (ami érthető is). Nem akar egy fáradt nap után lelkileg is lefáradni. De ezt ki ne értené meg? Én csak annyit szeretnék, ha újra szárnyalna és ragyogna mellettem. Ha újra látnám a szemében a csillogást. Nem, nem szeretett ki belőlem, csak kicsit azt hiszem belefásult a dolgokba. És dolgoznom kell azon, hogy ez ne így legyen. Mert ő az "Értelmem élete". És ha ezt olvassa, ő tudni fogja, miért így írtam. :)
Aki olvassa a blogot, lehet azt gondolja, hogy miért vagyunk még együtt, ha vannak problémák? Pont azért, mert vannak problémák, amiket meg kell és meg lehet oldani. Felnőtt, okos emberek módjára. Mert szeretjük egymást. Mert nem akarunk egymás nélkül élni. Mert a Párunk életünk egyik meghatározó része. És ezt a Párt mi választjuk ki Magunknak. És én már letettem a voksomat, mellette. :)
És ezeket a sorokat mi sem bizonyítja jobban, mint a ma reggel (07. 16.) Amikor csak simogat és azt akarja, hogy hozzá bújj. Amikor össze vissza puszilgat és mosolyogva azt mondja, de kár, hogy ilyen rövid a reggelünk. Amikor látod a szemeiben azt, amit már régóta nem láttál, de nagyon szerettél volna. Nah ez a könnyfakasztó boldogság. Amikor mosolyogsz, mint egy gyagyás, de közben a lelked szárnyal. Amikor ettől a 10 perctől az egész reggeled, napod fényes lesz. Felszállsz a buszra és az emberek is látják rajtad, mert Te magad is kedvesebb vagy. Beszélgetsz a buszsofőrrel, aki szép napot kíván utána, kedves vagy egy idősebb nénivel, a családoddal költöd el a reggelidet és nem zsörtölődsz az apró hülyeségeken. Mert megnyugodtál. Legalább egy kis időre. De van egy olyan mondás, hogy "Az vagy, amit megeszel". Én ezt a saját ínyemre fordítom és így gondolom: "Az vagy, amit gondolsz". Ha nyugodt vagy és nem túráztatod magadat minden hülyeségen és próbálod kizárni a negatív gondolatokat, akkor sok reggeled indulhat így. De ha folyton arra gondolsz, amitől félsz, akkor a rettegéseid rabja leszel. Fogoly egy cellában, amit nem nyitsz ki, pedig nálad van a kulcs. És ki is tudnád nyitni. Lehet, hogy időbe telne megfejteni a kulcs számzárját, de nem lehetetlen! :)
Nem tudom, miért nem sikerült mindezt megtanulnom már. Hiszen az elméletben olyan jól megy. Nincs elég erőm a gyakorláshoz? Dehogynem, kell lennie. Bátorság! :) Ne legyél gyáva és görcsös.
De most sikerülni fog, mert két ember boldogsága a tét. Nem hagyom megszakadni a szívünket! Sem az enyémet, sem az övét. :) Mellette akarok lenni és szeretni!