Új munkahely, új élet... Talán valami hasonló költői kérdéssel zártam az előző bejegyzésemet le. És most komolyan elgondolkodtam, hogy valóban így van-e. Egy részről biztosan. Belecsöppenni egy már összeszokott, vagy legalábbis egymást ismerő társaságba és elfogadtatni önmagadat elég agy kihívás. Arról nem is beszélve, hogy a munka sem az, amit ezidáig csináltál, kicsit képzetlennek és bénának érzed magad még akkor is, ha nagyon igyekszel. Külső visszajelzések szerint sokat fejlődtél, de Te ezt ekkora mértékben nem hiszed el magadról. Tudod, hogy kaptál egy olyan lehetőséget, ami pályakezdő létedre, nagyon dicséretes és becsülendő és Te ehhez megfelelően akarsz teljesíteni is. A lelkesedés meg van, még akkor is, ha érnek negatív tapasztalatok, ha az egész napod rá megy arra, hogy a belvárosban dolgozol és egy Pest melletti városkából jössz-mész. Viszont a hétvégék szabadok, még akkor is, hogyha abból egy szombat délelőttöt átalszol... :D Fokozottan igaz ez akkor, ha egy kapcsolatban mind a két személyre igazak ezek az állítások!

Viszont, van annak hátulütője is, amikor egy párkapcsolatban mind a két személy egyszerre kerül új helyre, méghozzá nem is stresszmentes övezetbe. Persze, mindig rajtunk, rajtuk múlik, hogy mi hogyan történik. Mondják, hogy az otthoni dolgokat ne vidd be a munkahelyedre és fordítva. De nyilván fogsz beszélni a másiknak a munkáról, arról, hogy mi történt aznap. És ez így természetes, hisz az egészséges kíváncsiság és érdeklődés még becsülendő is szerintem. Viszont amikor nem csak a "munkát", hanem a vele járó stresszt is hazahozod, elkezdődnek a gondok. Mert lehet, hogy a Párod ahhoz szokott, hogy egész nap rohan,vezet, ideges az idióta emberek és a folytonos sietés miatt, de Te viszont vágysz arra, hogy a folytonos irodai légkört megtörve kimozduljatok, hogy beszélgessetek, hogy legyen az életetekben Élet is! Mind a ketten próbáltok megértéssel fordulni a másikhoz és ez egy darabig megy is, hiszen 10-en x ledolgozott óra után hogyne lenne már a másik fáradt! Ez tagadhatatlan! Csak a napok, telnek múlnak. Egyre kevésbé tudtok a feszültség és a felgyülemlett stressz miatt egymásra figyelni, kikapcsolni, egymáshoz szépen szólni. Nem veszitek a viccet, viszont annál inkább éreztek bántásnak minden ironikusabb mondatot. Nem veszitek észre, hogy egy ártatlan kérdésre milyen hangsúllyal válaszoltok. És ez mind a két félre igaz. Persze, amit elkezd az egyik, a másik folytatja. És akkor felmerül a kérdés, hogyha az első pár hónapban kijöttek ezek a tényezők, mi lesz később? Mitől várjuk a megoldást? Az időtől? Szerintem csak magunktól várhatjuk. Le kell ülni, megbeszélni, elmondani és kimondani őszintén, hogy mit is érez a másik és megoldást keresni, találni. Vagy dönteni! Sokat gondolkozom azon mostanában, hogy boldog vagyok-e. És sokszor jut eszembe a nem szó! Persze, ezt magamnak is köszönhetem, mert kevésbé engedem el magamat. Mert úgy érzem, háttérbe szorultam, mert azt hiszem, hogy zavaró, vagy idegesítő tényező lehetek a Páromnak, bizonyos helyzetekben. Persze, ő ezt megcáfolja, de Te ezt közel sem szoktad elhinni. Mert az gondolod, szebben és nyugodtabban is lehetne válaszolni egy-egy kérdésre, mert nem érted, miért vesz magára mostanában mindent. Aztán magadba nézel, és azt látod, hogy Te sem sokkal vagy jobb! Azt az időt is hisztivel töltöd egy-egy bántó mondat miatt, amit együtt töltötök. És nem mintha, az sok lenne! A szép szavak helyett flegma beszólással akarod a javadra hajló döntésre bírni. Aztán később már Te sem érted miért volt. És persze sokszor megbánod. De néha úgy érzed, ha nem így tennél, feladnád önmagadat és az elveidet is.És ott van a mókuskerék, amibe most igyekszel beleszokni. Ott van, hogy sokszor hazaérve sem az fogad, amit vártál, hogy a problémáknak egyre nagyobb súlya van. Hogy sokszor elmegy a kedved az egésztől, mindentől. Nem mintha nem tudnád megoldani őket, de egy biztos, akkor és ott jobbra és többre vágysz! De ha, feltennék a kérdést, hogy pontosan mire, vágysz, mire van szükséged, lehet, hogy mesébe illő vagy éppen nevetséges lenne a válasz! Mert sajnos az ember sosem elégedett, pedig ha a másik oldalról közelíted meg a dolgokat, akkor azt látod, hogy két fiatalnak jó munkahelye van, nem rossz fizetéssel, sokat dolgoznak, de talán tavasszal teljesülhet egy álmuk és összeköltözhetnek. Legalábbis a pár lány oldala már nagyon vágyik erre. Szeretik egymást, mert ez tagadhatatlanul így van. Biztos családi háttér van mögöttük (mégha a családban is zajlanak konfliktusok, amik megnehezítik a hétköznapokat és lelki instabilitást okoznak olykor) és jó sok kedves ismerős veszi őket körül. El tudnak menni szórakozni és kikapcsolódni. Lásd pl. 3 héttel ezelőtti gyönyörű és megható festménykiállítás, séta a várban és Sugar Shop plusz hamburger kombó. :) Felejthetetlen indiánnyári és utószülinapi élmény. A lényeg, hogy szeretve vannak és sok szeretetet tudnak adni amit csak megfelelően kellene használni. HA ezt valaki elolvassa, felteheti a kérdést, hogy ez a Pár miért van még mindig együtt? Hát azért mert a sok felszínes probléma felett ott lapul a szeretet! Az, ami összeköt. Ami azt okozza, hogy nagyon hiányzik a Másik, amikor nincs Veled. Ami azt okozza, hogy miközben ez a poszt íródik, az "alkotója" a könnyeivel küszködik és jól kineveti magát. Sokszor nem értjük magunkat, mit miért teszünk, de amíg eljutunk ahhoz a ponthoz, hogy Szereted a másikat, addig nincs baj. :)