Hát, valószínűleg nem :) És ezt most nem azért írom, mert nem szeretnék változni, hanem mert ez az egy mondat, szerintem így önmagában nem lehet igaz. Nem szeretnék teljesen más életet élni. Itt a családom, a barátaim, Ő és még sorolhatnám. Szokás szerint, maximum magamon kellene változtatni. A körülményeken sokszor úgy sem tudunk. 
Egyik nap felkeltem és valami szokatlan nyugalom szállt meg. Egy egyszerű, de szokatlan öröm. Csökkent bennem a beteges féltékenység, nem zavartak vagy kevésbé irritáltak olyan dolgok, amik addig a pontig pattanásig feszítették az idegeimet. Persze, maradtak olyan dolgok is, amik a mai napig idegesítenek, igazságtalannak érzem őket és feszültté, görcsössé tesznek, de próbálom ezeket is más szemmel nézni. Sajnos az igazságtalanságot és a könyörtelenséget még nem tudom, ezért egy hozzám nagyon közel álló személlyel, gyakori vitákat folytatunk. Ezeknek a vitáknak a végét nem tudom meghatározni. Sokszor nem is az én problémám, csak magamra veszem, én harcolok meg a megbántott fél helyett is. A szeretet nagy úr! Hogy a két dudás egy csárdában nem fér meg elv miatt szélsőséges a viszonyunk - amit egy állandó és el nem múló szeretet jellemez közben - vagy csupán túl nagy szám, "arcom" lenne? Esetleg mind a kettő? Ki tudja, mindenki másként látja ezt. Nem tartom magamat nagyképűnek, bár tény, hogy az évek során megtanultam magam megvédeni. Családi, baráti és munkahelyi körben is. Nah hát igen, ennek a következménye az, hogy időnként visszanyal a fagyi és kapok egy két pofont (persze csak képletesen), csinálok vagy mondok valami bődületes hülyeséget, vagy esetleg egy vitaalapot biztosítok, amiből általában vita is születik... Ilyen vagyok én... :) Mindenkinek vannak hibái.

De visszatérve az engem megszállt nyugalomhoz, furcsa érzéshez, ami a mai napig is tart, kitart. Bár tegnap volt egy kirohanásom és időnként érzem, hogy kiesem a nyugalom ritmusából, mégis tart a jókedv. Ennek nagyon örülök. Ez már eredményezett egy csodálatos estét Vele. :) Úgy egyáltalán, sokkal jobb így indulni egy napnak, így fejezni be. Nem tudom, minek köszönhető ez. Talán megérett bennem valami, talán elszakadt. Ki tudja... de remélem, hogy nagyon sokáig ki fog tartani. Bár ez, csak rajtam múlik. Azt tudom, hogy ez egy nagyszerű érzés, örömforrás, ami megkönnyíti a napjaimat, az életemet. Talán elindultam egy úton, ami jóhoz vezet. Tehát csak így tovább! :)

 És akkor jöjjenek a fogadalmak: 
Az első újévi fogadalmam az, hogy megpróbálok kevésbé ingerült és görcsös lenni. Mindig először gondolkodni, megbizonyosodni arról, hogy az illető tényleg úgy gondolta-e, aztán beszólni vagy támadni. Merthogy igen, én rögtön támadok. Időnként lesből, de leggyakrabban inkább erőszakosan, nyilvánosan, élesen. Ott és rögtön és kész. Aztán az "ellenfél"nek hit személy visszatámad és megkezdődik a harc... :) A végeredmény mindig más, de szerencsés és legjobb esetben egy kölcsönös ne haragudj a vége (például Vele mindig ez a vége és ezt egy összebújással is "megfejeljük"). 

A második újévi fogadalmam is ehhez kapcsolódik. Bár szerintem az összes össze fog függeni ezzel. A második szerint szeretnék pozitívan állni a dolgokhoz. Elérhető célokat magam elé tűzni és megállni egy kicsit az elért cél, siker csúcsán, nem rohanni tovább, hajszolva egy másik elképzelést is. A céljaimat fokozatosan elérni, de nem feladni. Csak mindent szépen sorban, nem görcsösen, feszülten ragaszkodni egy gondolathoz, összeomolva, hogyha az éppen nem jön össze. Összességében, pozitívan állni az élethez, mindenhez. Beletörődni a megváltozhatatlanba és elfogadni az életet olyan, amilyen. 

A harmadik pedig boldoggá tenni, boldog lenni és boldogulni. Boldoggá tenni, örömöt szerezni azoknak, akiket szeretek és elfogadni az ő szeretetüket. Kitárni erre a szívemet (görcsök és mindenfajta megfelelési kényszer nélkül). Boldogulni az életben. :)

A plusz egy, negyedik fogadalmam (kívánságom?) pedig a "lazábbság", a több spontaneitás, rugalmasság, Nem vájkálni mások életében, nem számonkérni olyan dolgokat, amihez semmi közöm sincs...

Kicsit visszajönne a régi (szolidabb, kedves, nem ennyire kemény, majd én megmondom, időnként arcoskodó, mindent jobban tudó, de ugyanakkor őszinte, mosolygós, aranyos... ) K.