Amikor belekerül a gépezetbe az a bizonyos homokszem... de egyáltalán belekerült-e vagy csak az események és a történések negatívja miatt gondolom, hogy itt valami nincs rendben? Lehet, hogy egyszerűen csak egy homokvihar kellős közepén ülünk. Ki tudja, már minden az eszembe jutott. Lehet, hogy rossz emberek voltunk előző életünkben és most kapjuk a büntetést? :D Így leírva mókás, jobban belegondolva mondjuk már kevésbé...

Nem tudom, de az biztos, hogy ez sem egy pozitív hullámú hónap, ahogyan az előzőek sem voltak teljesen azok. Lassan kezdek kétségbe esni és mégsem. Mert mindig elgondolkozom, hogy nem csak rajtunk múlik-e az, hogy most ez egy rosszabb periódus az életünk során. 

Mondjuk a gazdaságot és a munkahelyek, fizetések létszámát, összegét nem tudom befolyásolni, tehát már egy része itt megdőlt ennek a felvetésnek...

Viszont a hozzáállás csak rajtunk múlik. Annyiszor tört rám a melankólia, a szomorúság, a kilátástalanság az utóbbi időben, hogy már én vagyok lassan rosszul magamtól. Ezt így nem lehet csinálni. Persze, ezt minden alkalommal elmondom magamnak újra és újra. És időről időre megrázom magamat és utána sokkal, de sokkal jobb. Nyilván visszatérnek a negatív gondolatok, de legalább próbálom magamat "megnevelni". Már ez is valami, legalább egy kis próbálkozás.

Mindenben meg kell látni a jót. Mert mindenben kell lennie valami jónak!! Néha mondjuk már ezt sem hiszem el, mert van olyan dolog, amiben csak ideig óráig látom meg a szépet, a jót és a hasznosat, utána pedig csak a rossz oldalát nézem... No, ilyen is van :)

Azért gyakran eszembe jut, amit Anyukám mondott nekem egy igazán rossz és csalódottsággal teli napon: "De én tudom, hogy egyszer nagyon boldog leszel. És tudod, hogy ilyenben nem szoktam hazudni."
Másban sem szokott, de ez akkor különösen jól esett. Kinek ne esett volna :)

 Tudom, hogy kihat mindenkire, hogyha nem figyelek oda és elfog a rosszkedv. Olyanokat bántok meg, akik nem érdemlik meg. Nem is akarom. Csak sajnos gyakran utólag gondolkozom, vagyis gondolom át a történteket. Akkor már minden más. Egyedül vagyok a gondolataimmal és valahogyan minden tisztább. Tudom, hogy mit kellett volna mondanom, vagy tennem, de nem azt tettem. Nah, akkor már verhetem a fejemet a falba.
Tényleg ilyenek vagyunk mi, emberek? Vagy csak én működöm defektesen. 
Azt hiszem az utóbbira tippelnék, az önkritikával sosem volt gondom. :D

Homokszem lehet az élet sok területén. Például a barátságban. Amikor úgy érzed, hogy valami gond van ott (is), de még nem jöttél rá, mi is az. Megbeszélnéd azt a barátnőddel, de eddig nem volt rá alkalom és már előre tudod, hogy a válasza a "dehogy, te bolond vagy, nem haragszom, nincs semmi baj. Most egyáltalán miért gondolod így??" lesz.
De nem hagy nyugodni és mindenképpen meg akarod vele beszélni. Mert meg kell. Aztán vagy lesz eredmény, vagy nem. Te megpróbáltad és ez a lényeg.

Homokszem lehet a párkapcsolatban. 
Amikor a folytonos elégedetlenség megmérgezi a kapcsolatot és újabb és újabb vitákat szít. Szerencsére itt nem tartunk. :) De ha nem változtatok, változtatunk, akkor sosem lehet tudni. Mert mi a boldogság? Ha Te vagy boldog, vagy ha Ti, együtt vagytok boldogok? Azt hiszem erre egyértelmű a válasz. Nem lehet minden tökéletes és nem alakulhatnak a dolgok mindig úgy, ahogyan eltervezzük. Mondjuk az én esetemben inkább a sosem alakulnak úgy a dolgok a reálisabb... :D :D
Örülni kell a kicsinek is, annak, ha csak 10 perce találkoztok, ha csak egy ölelésre van idő. Persze, ezt nehéz megmagyarázni magadnak, de nem sok választásod van. Mert ez egy ilyen időszak. Van ezernyi elintéznivaló, munka, suli, család, barátok, stb...
Fel kell állítani egy fontossági sorrendet, nem lehet hatfelé szakadni. És nem lehetsz mindig Te az első helyen. A szívében valószínűleg az első helyen vagy és az életében is. De nem állhatsz mindig ott, hogy héj, inkább velem legyél mint most ezt és ezt csináld, mert ezt nem kérheted. Gondolj csak bele, fordított esetben Te! mit tennél? Nah igen, itt mindjárt megváltozik a kérdés és a válasz is. :) Áldozatokat kell hozni. Hol kicsiket, hol nagyokat. Nem csak ebben a helyzetben. Az élet minden területén. Mégha közhelyesen is hangzik, akkor is így van. El kell fogadni, hogy van élet ám rajtunk kívül is. :)
 

A másik meg, hogy várod el, hogy boldog legyen melletted a Párod és mondjuk szépnek lásson, hogyha magaddal vannak alapvető problémáid? Miért kell mindig egy másik emberhez hasonlítani magadat? Oka van, méghozzá nyomós oka van annak, hogy a Párod a Te oldaladon van és nem a másén. És ha folyton csak keseregsz és panaszkodsz akkor ne csodálkozz, hogyha már nem olyan szívesen megy hozzád. Mert melletted a megnyugvásra, a hétköznapokból való kiszakadásra vágyik. Arra, hogy átöleljétek egymást és megszűnjön a külvilág. Nem kell a hiszti, nem szükséges folyton bizonygatni, hogy de ennyire és ennyire szereted és kérni, hogy ő is tegye ezt meg. Rég rossz, ha nem érzed az erős kapcsot és érzelmeket az állandó bizonyítások nélkül is. Akkor ott már valami kialudt. Nemde? :) Szereted, ő is szeret. Ilyen egyszerű. Próbáltok a lehetőségeitekhez mérten együtt lenni és boldogítani egymást. Szó szerint.

Elégedj meg azzal, amid van, úgy, hogy közben haladj is előre. Nem megrekedni kell, csak kevesebbet panaszkodni és megpróbálni előre nézni. Minek néznél hátra? Változtatni nem tudsz már rajta. A jeleneden és a jövődön viszont még igen. És ezt mindenre értem, nem csak a barátságaidra, a munkádra, a párkapcsolatodra, hanem az egész Életedre, nagybetűvel. :)

Hét persze, ezeket nagyon könnyű így leírni és átlátni, bőszen bólogatni. De annál nehezebb ezek szerint cselekedni. De legalább van, aminek érdemes eszedbe jutnia mielőtt egy újabb nagy hisztibe kezdesz. :)