"Azt gondolom, hogy a mértékletességben sokkal több öröm van, mint ahogy hisszük. Tudod, a legtöbb ember a mértékletességet korlátnak érzi. Olyan korlátnak, ami csak a nyárspolgároknak való. Miközben nagyon jó érzés. Nemcsak szabadság, hanem jóllét is egyben. Amikor tényleg jól vagy. Tiszteletben tartod az emberek kereteit, nem mászol bele ordenáré módon senkinek sem az intim szférájába, nem üvöltöd ki magad csak azért, mert frusztrált vagy a súlyos, meg nem oldott pszichotraumáid miatt. Mert aki mindezt másokon vezeti le – az egy önző állat." (Dr. Csernus Imre)

És milyen igaz. Azt hiszem nekem még meg kell találnom ezt az utat. Túlzásba vitt érzelmek, túl nagy ragaszkodás és levegőtlenség... Túlzott önzetlenség, másfelől pedig túlzott önzőség és kisajátítás.... A pontok helyére kérdőjel is kerülhetne, mert nem tudom eldönteni, hogy ez most kérdés, vagy kijelentés. De talán a kijelentés jobban illik rá.

Próbálj határozott (is) lenni. Változni, de nem teljesen megváltozni önmagadért és másokért. Légy önmagad! Ez de nehéz is, a legtöbb esetben...
Hagyj teret a másik embernek, a saját elfojtott szorongásaid és félelmeid miatt kialakult depressziódat csak te magad tudod meggyógyítani. Nem menekülhetsz a karjaiba mindig, mert akkor a kalitka ajtaja túl erősen csapódik be, ami bezártságérzetet okoz. A kulcs nálad van, te tudsz nyitni és zárni is. De miért kéne zárni? A levegőnek áramlania kell, szellőztetni kell, különben poshadt szag lesz. Az pedig csak a romlottságot és a fásultságot jelképezi. De miből fakadnak a szorongások? Félelemből, olyan félelemből, amin annyira felesleges rágódni, hiszen nem tudunk rajta változtatni. Vagy beletörődsz, vagy megmérgezed az egész életedet. Márpedig az élet jó és szép. És az lenne a lényege, hogy friss maradjon, életkortól függetlenül. Kezedben van a kulcs. Megtanulni nem függeni másoktól, elengedni másokat, megtanulni, hogy nem csak az emberek egy csoportjából az élet, milyen unalmas is lenne... 

De ott motoszkál bennem, mi van ha megbántottam azzal, hogy mostanában hisztisebb, depisebb vagyok. Mindenkinek vannak rosszabb és jobb periódusai. Nincs állandó, az egyenletnek csak két állandója van és azok mi vagyunk. De a történések, sokszor a környezet is, mind mind változó. Nem vihetünk minden lépésünkbe rendszert és szabályokat mert a túlzott merevség a végén töréshez vezet. Kell egy kis kilengés. Ezt kell megszokni és megérteni.

Két (talán túlságosan is) makacs és önfejű ember. Egyik sem vezethető, megvezethető. Vagy talán mégis? Hisz egészen jól irányítjuk a másikat, észrevétlenül. És ez benne a szép. Mert érte azt is megteszed, amit alapból nem tennél, amihez nincs kedved, amit nem úgy gondoltál. És bár húzod a szádat, de a végeredmény azt mutatja, hogy megtetted, érte tetted meg. Szeretni valakit, valamiért... olyannak amilyen. :)

Mindenki szeretne valamiben kiemelkedően jó lenni. Valamilyen sportban, tudományban, tantárgyban, nyelvben, munkában, vagy akár a szerelemben... De mindez egyszerre nem megy. Csak egy lovat lehet megülni biztonságosan, többet nem lehet. Azt a lovat is úgy kéne, hogy nem esel le egyik oldaláról a másikra, hanem megmaradsz középen. De sokszor nagyon nehéz. Megtalálni az aranyközéputat. Minél jobban keresed (keresem), annál nehezebben megy. Gyötrelmes görcsösség, mire is vagy jó?? Semmire... eddig az én életembe csak negatívat hozott, ezt legalább biztosan állíthatom. Talán túl jó akartam lenni, vagy pontosabban hittem, hogy túl jó vagyok. (?) De senki sem tökéletes, és nem is lehet az! Mire lenne jó? Akkor csak mindenki egyforma lenne, nem lenne változatosság... Csak az ember mindig fél, hogy nem elég, nem ad eleget és lehetne jobb is. Persze, jobb mindig lehetne, fejlődni mindig van hova. De érjük be azzal, ami van. Azzal is tudunk boldogságot okozni másoknak. Magunknak is próbáljunk megfelelni, nem átugorhatatlan mércét felállítani. Nem rágódni baromságokon, amik csak boldogtalanságba, szorongásokba és félelmekbe taszítanak. Mert maguknak ártunk vele, saját életünket keserítjük meg, vonjuk be valami rossz, savanyú szájízzel. De ha igazán akarjuk, akkor képesek vagyunk változni, mert azzal csak önmagunkat tesszük jobbá.

És képes vagy változni, meg akarod tenni, mert csak egy cél lebeg a szemeid előtt, boldoggá tenni Őt, olyan boldoggá, amilyen még sohasem volt. Mindezt úgy, hogy ezzel együtt Te is pont ugyanezt érzed. Törekedni a teljesség mámorára... :)

És mint tudjuk, kezünkben van a kulcs... :) 

“A boldogság titkát, nem akkor lehet megtalálni ha többre törsz, hanem hogyha kifejleszted a képességet, hogy élvezd a kevesebbet.”
(Dan Millman – A békés harcos útja)