"Nem tudom, olvasod-e, de ha igen, talán fogod jelezni. Tudom, hogy utálod ezt hallani, hiszen ezt a szót mindig valami rossz előzi meg. Valami olyan, aminek nincs jó szájíze. Tudom, hogy mennyi jó érzéssel jöttél, mennyire vártad a találkozót. Én is. Nem akartalak megbántani és ezzel ha csak pár centire is, de "elrúgni" magamtól. Buta voltam és bután viselkedtem. Mérges lettem, hogy elmentél és később jöttél, még ha csak 20 perc is volt az, feldühített a félreértett hangnemed, de nem akartam vitázni. Tudom, hogy a lassan két év alatt nem tapasztaltál nálam huzamosabb ideig tartó változást. Mert mindig valami történés (vagy én saját magam) visszalendített a negatív hangulatba. Mindig volt, van valami baj, kifogás, amit nehezen tudtál és tudsz belőlem kihúzni. Pedig nem akarok és utálok titkolózni. És nem szeretek haragban lenni, szomorkodni. De még ezernyi indokot fel tudnék sorolni. De most tényleg elhatároztam magam, hogy nem hagyom elhatalmasodni a rossz kedvet, a negatív energiákat magam felett. Szólj rám kérlek, ha így lenne! Eddig is mindig felálltam és ezek után is felfogok. Mosolygós lány voltam mindig is és az is maradok! Csak azt kérem, ne haragudj, ha eddig ok nélkül bántottalak meg, szomorítottalak el. Mert végképp nem rajtad akarom kitölteni, levezetni a feszültséget, amihez időnként még közöd sincs. Te jelented a nyugalom szigetét. Bennem az irántad táplált érzések hatalmas méreteket öltenek. Kifejezni nem lehet őket és nem múlandóak. Szeretlek. Ez így fog maradni, érzem. Épp most hívtál, hogy elmond, mennyit is jelentek Neked... Már az is boldogságot okoz, hogy hallhatom a búgós hangodat. Minden Veled töltött perc csodás. A barátom, a párom és a szerelmem vagy. És ezt innen is nagyon köszönöm Neked. Boldoggá tesz a létezésed!"