Az idei Andrzejki kicsit döcögősen, de azért beindult. Új szemeszter, új Tanárnő. Kíváncsi várakozás és még kíváncsibb megérkezés. De a várokozásokon felül való teljesítés. A szokásos - lengyelhez valami kis köze lévő - pár tucat ember, hangulatos fények, étel, ital, jóslás, jó hangulat, nevetés, öröm, ünnep... Az eddig tőlünk - nem fizikai értelemben vett - kilométerekre lévő tanárnő már mellettünk, közöttünk ül. Mindenki jól érzi magát, senki sem ellenséges. 
A szláv karácsony nem különben telt el. Jó hangulat, evés, ivás, nevetés, régi ismerősökkel való találkozás és beszélgetés és persze az elmaradhatatlan éneklés. Azt hiszem, talán ennek van a legnagyobb szerepe. A megszokott karácsonyi dalok mellett a nemzet egyik legismertebb dalát is elénekeljük (már már üvöltjük), nem is egyszer. Mindenki hatalmas mosollyal az arcán énekel, énekel és nem akarja abbahagyni. Beleéljük Magunkat, a sajátunknak érzünk minden dalsort. Mert ilyenkor otthon érezzük magunkat. Úgy szeretném, ha ilyenkor látna a Családom, a Párom, a külsős szemek, a kételkedőek... mert ilyenkor érzem a leginkább, hogy én ITT, otthon vagyok, nekem van itt helyem és itt a helyem. Jól érzem magam Velük, közöttük, mellettük... ez az Életem egyik nagyon fontos és meghatározó része, amit nem szeretnék feladni. :)